2013. július 1., hétfő

Genfi saláta




Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 1 kicsi (15 dkg) zellergumó, 25 dkg kígyóuborka, 10 dkg kemény, apró paradicsom, 2 kemény fejes saláta, 1 húsos zöldpaprika, 10 dkg ementáli sajt, másfél dl sűrű majonéz, fél dl tejszín, 1 citrom, ízlés szerint só és csipetnyi cukor, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors.
Először elkészítem a saláta mártását: a majonézt simára keverem a tejszínnel, a citromlével, a sóval és a borssal, majd lefedve a hűtőszekrénybe teszem. A burgonyát héjában megfőzöm, és még melegen meghámozva hagyom kihűlni. A zellert nagyon gondos tisztítás után egészben félpuhára párolom, és ugyancsak hagyom kihűlni. A megmosott kígyóuborkát és a megmosott, kicsumázott zöldpaprikát, lehetőleg egyforma vékony metéltre vágom, és salátástálra teszem. A sajtot felcsíkozom. A kihűlt burgonyát és a zellert is metéltre vágom, majd az egészet a salátástálban összekeverem a tejszínes mártással. Jól átforgatom, és a hűtőszekrényben lehűtöm a megmosott, leveleire szedett, megszárított, és a csíkokra vágott fejes salátával együtt. Közvetlenül tálalás előtt keverem csak össze a salátacsíkokkal és azonnal tálalom. (Azért nem szabad előbb belekeverni a fejes salátát, mert ha fél óránál hosszabb ideig áll, összeesik és megpuhul, löttyedt lesz.)
Elkészítési ideje: kb. 50 perc.