2013. július 1., hétfő

Gombás burgonyasaláta




Hozzávalók: 50 dkg héjában főtt burgonya, 25 dkg apró szemű gomba, 3 közepes fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, ízlés szerint só, ecet, 1 teáskanál mustár, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 gerezd fokhagyma, 3 evőkanál salátaolaj, csipetnyi cukor.
A héjában főtt burgonyát kis kockákra vágom, és salátástálba teszem. A megtisztított, de egészben hagyott gombát (ha elég apró) ecetes-sós, forrásban lévő vízbe téve tíz percig főzöm, majd leszűröm és hagyom kihűlni. (Ha a gombafejek nagyok, akkor kis kockákra vágva főzöm meg.) Közben a megtisztított vöröshagymát ugyancsak apróra kockázom és megsózom, ezután pedig jól összeforgatom. A tejfölt összekeverem az olajjal, a mustárral, a zúzott fokhagymával és a megmosott, lecsöpögtetett, finomra metélt petrezselyemzölddel, ezután a törött borssal, a sóval és kevés cukorral ízesítem. A salátástálba rakott gombás burgonyára és hagymára öntöm, ez után jól átforgatom, és szorosan lefedve (hogy a hagymaszag ne árassza el a hűtőszekrényt) két órán keresztül érlelem.
Elkészítési ideje: kb. 60 perc.