Hozzávalók: 3/4 kg burgonya, 3
fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 dl tej, 3 db tojás, 3 evőkanál liszt, 1
kávéskanál olaj, 1 evőkanál só, 1 kávéskanál vaj, kevés zsemlemorzsa, vegeta.
Elkészítése: A burgonyát
meghámozzuk, és kis kockákra vágjuk. A hagymát is felkockázzuk, és az olajon
megpirítjuk. A tojássárgákat habosra keverjük a liszttel, és lassan
hozzákeverjük a tejet. Ezután hozzáadjuk a burgonyát, a szűrőkanállal kivett
hagymát, az összezúzott fokhagymát, és megkeverjük, ízesítjük. Kemény habbá
verjük a fehérjéket, és óvatosan a masszához adjuk. Kivajazott és morzsázott
tűzálló tálba öntjük, és közepes lángon, kb. 30 percig sütjük. Utána hagyjuk
egy kicsit kihűlni, majd egy tálra borítjuk. Salátával tálaljuk.