2013. március 22., péntek

Töltött omlett, paradicsommártással



Hozzávalók: 8 db tojás, 6 evőkanál liszt, 2 dl tej, 30 dkg gomba, 1 fej hagyma, 1 csokor petrezselyem, 1 nagy paradicsompüré konzerv, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál só, késhegynyi őrölt bors, 1 evőkanál olaj.

Elkészítése: A felvert tojásokból 4 evőkanál liszttel, tejjel és sóval omlett-tésztát keverünk. Megtisztítjuk, és apróra vágjuk a gombát, a petrezselymet, és a finomra vágott hagymával együtt, fedő nélkül, a kávéskanál olajon megpároljuk. Egy kanál liszttel megszórjuk, és 1 dl-nyi vízzel felöntjük. Sűrűre főzzük. Hagyjuk kicsit kihűlni. Teflonserpenyőben olajat forrósítunk, és az omlettmasszából 4 db omlettet készítünk úgy, hogy mindkét oldalát megsütjük. Megtöltjük a kihűlt gombamasszával, és palacsinta formájúra tekerjük össze. A szószhoz: csöpp olajon rántást készítünk, felengedjük 2 dl vízzel és belekeverjük a paradicsompürét. Cukrozzuk, sózzuk. A tányérokra szervírozott roládokra melegen öntjük rá.